Blog 2017 számokban és a terveim 2018-ra
évtervezés poszt
írta:

2017 számokban és a terveim 2018-ra

A tavalyi, 2016-os évértékelő posztomat több ezren is elolvasták. A kommentek és vélemények pedig kifejezetten pozitívak voltak a cikkel kapcsolatban. Ezért úgy döntöttem, hogy idén is megosztom azokat a gondolatokat, amiket az tavalyi évvel és az idei tervekkel kapcsolatban írtam össze magamnak.

A The Pitch online marketing blog forgalma a 2016 januári indulást követeőn stabilan emelkedik. A narancssárga vonal jól mutatja, hogy az organikus forgalom emelkedő trendet mutat és a forgalom közel 50%-át ez a csatorna hozza.

2017 januártól decemberig 232.509 pageview volt a blogon, amelynek jelentős részét, közel 130 ezer pageviewt organikus forgalman keresztül sikerült behozni.

The Pitch látogatottsága: organic pageview

Az organikus forgalom 46 ezerről 129 ezerre nőtt 2016-ról 2017-re, míg a teljes forgalom 146 ezerről nőtt 232 ezerre. Mivel a blog viszonylag szűk fókuszt ölel fel (SEO és online marketing magyar nyelven), ez a szám szerintem kifejezetten jónak mondható a hazai piacon. De elég ennyi a háttérszámokból, nézzük meg a tavalyi terveket és célokat.

Tervezés & célok

A 2016-os évre vonatkozóan ezzel a bekezdéssel indított a cikk.

2016 egy kifejezetten jó év volt számomra. Elindítottam a blogot, dolgoztam nagy hazai és nemzetközi márkákkal mint tanácsadó, early team member lettem egy startupnál, előadtam több hazai nagy marketinges konferencián, adtam interjút a TEDx Danubián, élőben nyilatkoztam a Kossuth Rádióban mint szakértő és nem mellesleg megszületett a kislányom is.

A 2017-es évet pedig így összegezném:

A célok döntő többségét sikerült teljesíteni. A blogom első lett a “keresőoptimalizálás” kifejezésre, Amazon Bestseller író lettem, több mint 200 online SEO képzést rendeltek meg a The Pitch olvasói, több élő interjút is adtam a Kossuth Rádiónak. Részt vettem a világ legnagyobb Growth Hacking konferenciáján, ahol személyesen beszélgettem Sean Ellis-szel (a Growth Hacking kifejezés megalkotójával), és több órát Matthew Barbyval a Hubspot Head of SEO-jával. Bekerültem az 50 tehetséges fiatal közé. Keynote speaker voltam Európa egyik legnagyobb mobilmarketinges konferenciáján, és 2018-ra is több helyre hívtak már előadni (San Francisco, Berlin). A Shapr3D-vel bekerültünk a legjobb iPad Pro appok közé, több Apple promó kampánynak is részesei voltunk. Nagyon jó nevű és sikeres nemzetközi VC-ktől 1,3 millió dollár befektetést kaptunk, emellett mi segítettünk a Siemens-nek a világon elsőként natívan iPad Pro-ra portolni egy eddig csak desktopon elérhető technológiát (Parasolid). Emellett bekerültünk az 5 legjobb app marketing innováció közé az App Promotion Summit versenyén. A helyszínen néztem meg a magyar kosárválogatott EB győzelmét Románia ellen Kolozsváron és pár centi távolságról láttam egy olyan 6 milliárd forintot érő Ferrarit a Hungaroring boxutcájában, amiből csak 1 van a világon (250 GT SWB Breadvan). És megtudtam, hogy jövőre újabb fővel bővül kis családunk.

Izgalmas és mozgalmas éven vagyok túl. De a fenti sorok mögött komoly tervezés és munka van. Emellett pedig akad jó néhány dolog is, amit nem sikerült elérni, vagy teljesen lemaradtam róla. De vegyük őket szépen sorba.

Azt továbbra is tartom, hogy az emberek túlbecsülik azt, hogy mit tudnak egy nap munkával elérni, de alábecsülik azt, hogy 1 év alatt hova lehet eljutni. Ezért fontos, hogy éves célokat tűzzünk ki magunk elé, és azokat év végével mérjük is vissza.

  • Mik voltak a célok?
  • Miért azokat tűztük ki?
  • Mennyire voltak ezek reálisak?
  • Ezek közül melyik teljesült és melyik nem?
  • Mit kellett volna másként tenni?

Egy éves tervnek nálam 3 fő építőeleme van:

  1. milyen kategóriákban akarok fejlődni vagy eredményt elérni? (category)
  2. mi a cél, amit el akarok érni? (goal)
  3. hogyan juthatok el ehhez a célhoz? (action plan)

2017-re ezeket a terveket tűztem ki célul egy évvel ezelőtt. Ezek közül az alábbiak teljesültek.

A 2017-es célok értékelése

Szakmai kihívás (10/10)

  • két újabb képzést csinálni a blogra ()
  • legalább 12 jó saját szakmai cikket írni ()
  • minimum 6 jó külsős cikket megjeleníteni ()
  • előadni 2 hazai konferencián ()
  • duplázni a képzésekből származó bevételt ()
  • behozni a blogot a Google 1. helyére a “keresőoptimalizálás” kifejezésre ()
  • segíteni a Growthery csapat munkáját ()

Értékelés: ezek közül minden elem megvalósult. Sőt, sikerült is túlszárnyalni a terveket. 3 új képzést is csináltam (SEO alapú versenytárselemzés, Haladó kulcsszókutatás képzés, Google SEO Scriptek), 13 szakmai cikket írtam a thepitch.hu-ra, 4 kifejezetten jó külsős, főleg angol nyelvű szakmai cikket SEO és mobilapp marketing témában. Előadtam az Országos Marketing Konferencián, több HVG-s konferencián is, csináltam egy 2 napos Growth Hacking képzést Budapesten és egyet Bécsben a Pioneers Ventures csapatainak. A blog 1. lett a keresőoptimalizálás kifejezésre.

keresőoptimalizálás esettanulmányok alapja

A képzések bevételét pedig nemcsak duplázni, hanem 4-szerezni sikerült. A Growthery nevű ügynökség is halad előre, most már egy közel 10 fős csapat dolgozik közepes és nagy hazai + nemzetközi cégeknek SEO tanácsadás, megvalósítás és technikai SEO téren. Berlinben keynote speaker voltam a Mobile Growth Europe konferencián.

Emellett minimális szinten elkezdtem kódolni is. De itt egyelőre még Shapr3D munkatársak segítségére támaszkodom. (Ezúton is köszönöm Jäger Tamásnak és Kolozsi Tibinek a segítséget.) Néhány Google vagy Python script már nem okoz gondot. Van pár elég jó Google Scriptem, amiknek egy részét beraktam egy SEO képzésbe is. Az iOS App Store search API segítségével bármilyen kifejezésre tudok percek alatt teljes competitive research-öt csinálni iPhone és iPad appokra, ami egyébként több órába vagy napba telne. Plusz újabb szintre emeltem egy régi hobbi projektemet is a Google Maps Direction és Distance Matrix API segítségével.

Goolge Maps API

De ez még csak gyerekcipőben jár a végleges tervhez képest. De remélem 2018-ban be tudom fejezni és publikálhatom majd. És így végre meg tudom mutatni, hogy lehet gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a közlekedést az online marketing eszközeivel.

Munka (10/10)

  • szintet lépni a Shapr3D-vel ()
  • a mostani 7 főről 15-20 fősre bővíteni a csapatot ()
  • egy jól működő marketing teamet építeni ()
  • 3-5-szörözni a bevételt (ARR = annual recurring revenue vonalon) ()

Értékelés: a Shapr3D-nél 7 főről 11 főre bővült a csapat, új irodába költöztünk, 1,3M millió dollár befektetést kaptunk londoni és finn VC-ktől és üzleti angyaloktól. Az Apple több kampányában is benne voltunk, együtt dolgozunk a Siemens-szel, hogy a világon elsőként natívan iOS-re portoljuk a Parasolid nevű technológiájukat. A bevételcélt is sikerült hozni. A 3-5-szörös ARR szorzót elég jól sikerült belőni. 3,96-nál járt a számláló december 30-án. A Shapr3D-vel bekerültünk az 5 legjobb app marketing innováció közé az App Promotion Summit versenyén Berlinben. Jó évet zártunk, bár iszonyatosan sok munka is volt benne.

Nem általános trend ugyan, de előfordult, hogy már mindenki hazament vagy már vissza is ért a városba bulizni egy-egy péntek este, amikor még az irodában vagy otthon dolgoztam pár órát. Ezeket viszont kizárólag akkor engedtem meg, amikor nem volt otthon a család és csak egyedül voltam Pesten. Így néz ki a kihalt iroda péntek késő este:

A leghosszabb nap pedig egészen biztosan az volt, amikor a Shapr3D 3.0-t adtuk ki december elején. Ez a kép éjfél előtt pár perccel készült. De még hajnali 2-kor is bent ültünk, mielőtt feltöltöttük az új verziót az App Store-ba. A kép tanulsága szerint az életben maradásunkról az Arriba gondoskodott. 🙂

Magánélet (9/10)

  • fenntartani a work-life integration-t ()
  • sok és minőségi időt tölteni a feleségemmel és a kislányommal ()
  • elutazni valahova, ahol még nem jártam ()
  • van egy meghívásom Namíbiába, lehet élni kéne vele ()

Értékelés: családi vonalon is mozgalmas évet zártam. A work-life integration továbbra is működik, bár igaz, nem mindig könnyű összeegyeztetni a munka, szabadidő, utazás, család elemeket. De így is sikerült minőségi időt tölteni a családdal, barátokkal. Sok közös programot csináltunk. Emellett jártam olyan helyeken is, ahol eddig soha vagy csak átutazóban: Kolozsváron, Berlinben és Los Angelesben is. De Namíbiába nem jutottam el végül. És jelenleg úgy látom, hogy 2018-ban még kevésbé reális a namíbiai út, de azért fent hagyom a listán. Az idei év több nagy meglepetés eseményt is tartogatott. Élőben láttam a Breadvant, amiből ez az egy van a világon.

Ferrari Breadvan

Kétszer jártunk a lóversenyen, ott voltunk a úszó VB-n, láttuk korunk legjobb úszóit, élőben a 4×100-as gyorsváltó bronzérmét, Milák Kristóf, Cseh Laci és Hosszú Katinka úszását és érmeit is. Kolozsváron a kosár EB-n láttam a horvát-spanyol meccset a horvát B középből, a cseh-montengró meccset, a magyar-román meccset pedig a magyar B középből. Kétszer ettem Széll Tamás, Michelin csillagos chef éttermében és közel 1 héten keresztül dolgoztam a Techstars los angelesi irodájában Lars Rasmussen mellett, aki 3 társával együtt a Google Maps atyja.

techstars iroda

Sőt, még Sean Ellis is dedikálta a könyvét nekem. Magyarul.

Emellett egy los angelesi kocsmában 1,5 órán keresztül beszélgetten kettesben szakmai dolgokról Matthew Barby-val, aki az egyik legjobb SEO szakember a világon és a Hubspotnál Head of SEO.

2017 legjobb szakmai beszélgetése volt.

Egészség, mozgás (7/10)

  • napi 7,5 óra alvás ()
  • kísérlet a sleep schedule betartására ()
  • cél: 80 kg ()
  • heti 2 mozgás ()
  • 6-8 hetente eljárni masszőrhöz ()

Értékelés: ez az a kategória, ahol mindig alulteljesítek. Most már évek óta. De így is ez volt a legjobb évem, így 7/10-et adok erre a kategóriára. Napi 7 óra 30 perc átlag alvás helyett 7 óra 27 percet aludtam. Ez azért elég közel van a tervszámhoz. És historikusan tudom is, hogy kell ennyi (7:32 perc). A 2017-re tervezett sleep schedulet viszonylag stabilan sikerült tartani. Ez alól talán csak november és december eleje volt kivétel, amikor sokat utaztam és ekkor adtuk ki a Shapr3D 3.0 verzióját 8 hónapnyi fejlesztés után.

alvás 2017

A 80kg-ot egy napra sikerült elérni (!), de utána vissza is pattantam 82kg-ra. Nem adom fel a 80kg-os célt, de látni kell, hogy aktív mozgás nélkül nem tudom reálisan tartani ezt a szintet és a 82/83-t kell alapnak tekinteni.

testsúly 2017

Két masszőrhöz is járok, pontosan tartva a 6-8 hetes ritmust. Ez sokat segít, hogy napi szinten fizikailag kiegyensúlyozottnak érezzem magam.

Így utólag visszanézve, meglepően jól sikerült belőni, hogy mit lehet elérni 1 év alatt. Sikerült reális célokat kitűzni, és néhány helyen túl is szárnyalni azokat.

Idei év nagy felismerései

Vannak viszont olyan dolgok és tényezők, amiket nem lehet előre látni és nem lehet tervezni sem velük. A váratlan eseményeken kívül gyakran jönnek szembe velünk váratlan felismerések is. Ez alól 2017 se volt kivétel. Több olyan dologra is rájöttem, amit:

  • már korábban is tudtam, de csak mostanra tisztult le bennem a gondolat teljesen
  • korábban egyáltalán nem tudtam és nem is sejtettem
  • a meglepetés erejével hatott, hogy “úh, ez tényleg így van”
  • erős meggyőződésem van róla, hogy merre tart valami, de nem vagyok biztos benne azért még

Ezeket nehéz egy éves terv céljai közé berakni, hisz nem azok. De fontos “peremfeltételek” lehetnek. Egy részük bakancs-lista gyanús elem, más részük pedig csak fontos tudnivaló a jövőt illetően. Idén ezeket is elkezdtem összeírni.

Amikről lemaradtam

Vannak azonban olyan dolgok is, amik nem sikerültek és amikről teljesen lemaradtam. Nagyjából nyárig heti szinten jártam mozogni, focizni a barátokkal, amit a nyári szünet után nem sikerült visszailleszteni a programomba. Ezt kifejezetten sajnálom.

Emellett a teljes crypto trend úgy ment el mellettem, hogy az egész témáról nagyjából 1 darab 20 perces magyarázó videót sikerült megnéznem. A mai napig nem értem, hogy pontosan mi ez és mire lesz jó. Nem vettem semmilyen coint, de nem is akartam. Befektetni csak olyan dolgokba szoktam, amihez értek is. A crypto nem ilyen. Sok ismerősöm nyitott saját bányát, mások komoly összeget fektettek ilyen-olyan crypto-valutákba. Nah, ez engem teljes mértékben hidegen hagyott. És nem is bánom. Inkább az éves tervemben szereplő célokat igyekeztem megvalósítani, és nem hagytam hogy egy hirtelen felkapott trend eltérítsen az útról.

A tervezés nem sokat ér ugyanis, ha a megvalósítás során könnyen elkalandozunk. Hosszú távon a jó tervezés és kivitelezés előrébb visz mint az opportunizmus.

Ez nyilván nem azt jelenti, hogy a crypto trendnek semmi értelme. De én nem értek hozzá, és emiatt nem is a gyorsan jött lehetőséget láttam benne, hanem azt, hogy onnan venne el energiát, amiről tudom, hogy jó, hasznos és működik. És inkább azokra kell koncentrálni.

A brand megelőz minket

A blogot 2016. januárban indítottuk újra online marketing fókusszal. A brand már korábban is létezett, de a mai irányt és arculatot kevesebb mint 2 éve csináljuk. Ennek ellenére több konferencián és szakmai beszélgetésen már nem is kell bemutatni a blogot vagy épp bemutatkozni. Mert tízezrek olvassák.

Sőt, olyat is hallottam már szakmai berkekből, hogy a Pitch weboldalát és blogját megrendelési referenciaként használják.

Olyan blogot, akarunk mint a The Pitch.

Olyan legyen a menü bal oldalon, mint náluk.

Mi is ugyanazt akarjuk megcsinálni, mint a The Pitch, csak xy területen.

Ezeket jó hallani és látni. Részben visszaigazolják az eddigi munkát és eredményeket.

Nagy cégek marketingesei is olvassák a blogot

Időnként meg szoktam nézni és kérdezni, hogy kik olvassák a blogot, ők hol dolgoznak, miért iratkoznak fel. LinkedIn-en nagyon sok infot el lehet érni pár másodperc alatt, ingyenesen. A blog olvasói összetétele vegyes, a középiskolásoktól, a kezdő marketingeseken, cégvezetőkön és hobbistákon át sok a nagyvállalati marketinges is. Csak az elmúlt időszakban több nagy cég marketingesével is emaileztem, köztük a CIB, Budapest Bank, K&H, OTP, MET, MOL, Libri, SPAR, Telekom, Vodafone, Villeroy & Boch vagy épp a Bosch, akik SEO téren a The Pitchről szerzik az aktuális tudást. És azt is látom, hogy náluk más jellegű SEO kihívások is megjelennek, amik a legtöbb kkv SEO projektnél nem. Management buy-in, erőforrás és tervezés kérdések, belső politikai elemek, lassabb átfutási idő, build vs buy kérdések, in-house vagy agency, stb. A SEO és online marketing ezen részéről eddig nem írtam, de idén fogok rá időt és több cikket is szánni (téma: in-house és nagyvállalati SEO).

A közösségi média átverés

Ez egy ellentmondásos gondolat, de egyre inkább érik bennem a tételmondat igazsága. A közösségi média célja, hogy összekapcsolja az embereket. Úgy tudsz kapcsolatot tartani másokkal, régi osztálytársakkal és barátokkal, hogy nem is kell fizikailag egy helyen, egy földrészen vagy akár egy időzónában lenni hozzá. Elsőre remekül hangzik a dolog. Aztán egyre többször csak azt veszed észre, hogy elkezdesz értelmetlen és parttalan vitákba bonyolódni, később blokkolod azokat, akikekkel nem értesz egyet. Mindenkinek csak a szép és problémamentes életét látod, utaznak, nyaralnak, új kocsit vesznek, edzenek, menő étteremben esznek. Eközben Te keményen dolgozol, néha beteg és fáradt vagy, örülsz, ha néha jut időd főzni, kirándulni. Aztán felmész valamelyik közösségi oldalra és csak azt látod, hogy másoknak mennyivel jobb. Pedig nem.

És így részben emiatt nem is erőlteted, hogy összefuss másokkal. Szülinapi bulira menés helyett inkább ráírsz Facebookon a másikra. De ezt is csak azért tudod, hogy ma van, mert szólt a Facebook. Aztán sokszor már a közeli barátoknak is csak inkább üzenetet írsz, ha épp történik valami. Így meg nagyon könnyű abba a hibába esni, hogy:

Megvan a “we are connected” érzés, de valójában simán lehet 2-3 éve, hogy egy mondatot se beszéltetek valójában, élőben.

A közösségi média és az instant messaging nagy része átverés. Becsapjuk magunkat azzal, hogy “össze vagyunk kapcsolva a világgal”, holott csak a felszínen tudjuk és látjuk, hogy másokkal mi történik. De a valódi kérdésekről, problémákról, élményekről, kapcsolatokról közben teljesen lemaradunk.

Én pont emiatt vettem szinte nullára a közösségi média jelenlétem és kommunikációm. Helyette inkább igyekszem reggelente, munka előtt találkozni barátokkal. Vagy nagy ritkán ebédkor. Sokkal jobb érzés 1 órát beszélgetni élőben, mint hónapokat online “kommunikálni”.

Nincs többet Linkin Park

Mikor az USA-ban tanultam középiskolában (Rifle, Colorado) és atletizáltam (középtávfutó voltam, főként 800m-en versenyeztem), akkor gyakran hallgattam Linkin Parkot edzés és futás közben. A 2000-es Hybrid Theory több száma is kellően pörgős volt ahhoz, hogy hosszabb, egyedül unalmas futást felpörgessen. Azzal, hogy Chester 2017 júliusában elment, ez volt az első emlék, ami eszembe jutott. Maga a kisváros 1630-1690m magasan fekszik tengerszint felett, egy völgyben.

Amikor futni indultam, akkor volt hogy 50-100 méteres szintkülönbségeket kellett megtenni percek alatt. Sok nehéz pillanaton segített át akkor a zenéjük. Sajnálom, hogy nincs többet Linkin Park az eredeti felállásban.

Azt pedig külön, hogy nem jutottam el soha egyetlen koncertjükre sem. Pedig 2017-ben ott voltak a VOLT-on, és bár hívtak is ismerősök, hogy menjek, végül nem mentem el. Ez amolyan bakancslista gyanús elem volt ugyanis, amit most már nem fogok tudni kihúzni.

Year progess = egyszerű, de hatásos

Van egy végtelenül egyszerű Twitter fiók, amit követek. Az a neve, hogy “Year progress“. Összesen annyit csinál, hogy megmutatja az évből hány % telt már el.

The one progress bar you’d rather see go slower.

Mikor egy-egy ilyen progress bar megjelenik a saját Twitter feedemben egy nap, akkor tudom, hogy mennyi idő telt már el az évből és mennyi van hátra. Furán hangozhat, de ez az apróság mindig segít átbillenteni egy-egy holtponton. Néha durván fejbe tud vágni, mikor látod, hogy mondjuk az év fele már elment, de a célok nagy részével még sehol sem tartasz. Apró productivity hack, de ha rendszeresen használsz Twittert, akkor érdemes követni ezt az accountot. Ha nem csak az évből eltelt napokat akarod látni, akkor ezen a weboldalon a negyedéves, havi és adott napi előrehaladást is láthatod: http://progressbarserver.appspot.com/

Biztos voltak még egyéb felismerések is, de ezek voltak a legjelentősebbek és amikre a legjobban felkaptam a fejem év közben. A 2017-es célok, eredmények és a felismerések mellett persze a 2018-as terveimet is összeraktam. Igyekeztem beépíteni mindazt, amit az elmúlt években tapasztalatként összegyűjtöttem és újabb kihívásokat is megfogalmazni.

A 2018-as célok

Ha a 2018-es évet nézzük, akkor idén 4 kategória (szakmai kihívás, munka, magánélet, egészség) helyett már 5-öt használok. Az új kategória a “bakancslista” nevet kapta. Ezt főleg a Linkin Park eset miatt tartottam fontosnak felvenni. Meg azért is, mert időről időre előjönnek olyan dolgok, amiket nehéz a fenti 4 kategóriába besorolni, mégis fontosak lehetnek. Vagy azért mert vágyunk rá vagy csak mert egyszerűen szórakoztatóak.

Szakmai kihívás

  • két újabb képzést csinálni a blogra (terv: linképítés és ecommerce SEO)
  • egy új, rendszeres témát nyitni a blogon vendégszerzővel (ecommerce SEO)
  • legalább 8 jó saját szakmai cikket írni a blogra
  • minimum 6 jó nemzetközi cikket megjeleníteni
  • 1 globális szinten top 10 oldalon cikket írni
  • előadni 2 nemzetközi konferencián
  • online képzésekből származó bevétel cél: 4M forint
  • befejezni a “Hogyan lehet az online marketing eszközeivel jobbá és biztonságosabbá tenni a közlekedést” fedőnevű esettanulmányom, amin most már évek óta dolgozom

Munka

  • újabb szintet lépni a Shapr3D-vel
  • a mostani 11 főről 15-20 főre bővíteni a csapatot
  • 3-5-szörözni a bevételt (ARR = annual recurring revenue vonalon)
  • 1 nemzetközi szakmai előadást tartani a Shapr3D-ben végzett munkáról, eredményekről

Magánélet

  • fenntartani a work-life integration-t
  • sok és minőségi időt tölteni a feleségemmel, a kislányommal és a kistesójával
  • elutazni valahova, ahol még nem jártunk
  • legalább 5 új receptet kipróbálni

Egészség, mozgás

  • napi átlag 7,5 óra alvás
  • újabb támadás a 80 kg-os határ alá
  • heti 1 aktív mozgás
  • 6-8 hetente eljárni masszőrhöz

Bakancslista

  • továbbra is áll a a meghívásom Namíbiába, ezt az éves tervből a Bakancslistára mozgattam át
  • kabrióval végigmenni a Transzfogarasi úton (Románia), amit a Top Gear egyenesen a világ legjobb autóútjának tart

Trendek 2018-ra

Az utóbbi időven az éves célok és tervek mellett azt is igyekszem felírni magamnak, hogy milyen micro és macro trendek erősödhetnek, amikre érdemes odafigyelni. Akár azért, mert üzleti szempontból fontosak lehetnek, akár azért, mert szimplán csak érdekesek.

Nagyvállalati és in-house SEO

Egyre több nagyvállalat ismeri fel azt, hogy a keresőoptimalizálással igenis foglalkozni kell.

Akár úgy, hogy külön, SEO-ra specializált ügynökséget bíznak meg a munkával (és nem egy általános “marketing ügynökséget”), akár úgy, hogy in-house behozzák ezt a kompetenciát és 2-3 évre előre tudatosan elkezdenek építkezni. Sok olyan nagyvállalati marketingessel beszéltem banki, telekommunikációs, ecommerce és egyéb szektorokban, ahonnan nagyon hasonló problémák jöttek vissza.

Olyan szinten elszállt az Adwords budget, hogy most már havi szinten milliókat, tízmilliókat fizetünk a Google-nek a forgalomért. Ez hosszú távon nem fenntartható.

Én is pontosan ezt látom. Az Adwords és Facebook budgetek folyamatosan nőnek, de ez nem mindig jár együtt a profitabilitás megtartásával vagy annak elérésével. Mivel sokan ugyanarra a kifejezésre bid-elnek, a hirdetési árak az egekben vannak, és hosszú távon nullához konvergál az elérhető profitráta ezeken a hirdetéseken. A többség pontosan addig fog hirdetni, amíg profitot lehet termelni egy-egy terméken. Sőt, gyakran most már azt is látom, hogy egyesek veszteséggel is hajlandóak hirdetni. Ez hosszú távon fenntarthatatlan és veszélyes játék.

Emiatt a SEO szerepe jelentősen nőni fog azoknál a cégeknél is, akik eddig csak hagyományos csatornákban, TV reklámban, plakátkampányban vagy banner hirdetésekben gondolkoztak. Vagy az Adwords jelentette az “instant megoldást”. Erről a témáról tervezek több cikket is írni 2018-ban. Ha érdekel ez a téma, akkor iratkozz fel a hírlevélre a cikk alján, és elküldöm a cikkeket, ha elkészültek.

Az online hírnév (online reputáció) szerepe erősödik

Az idei egyik, hanem a legnagyobb felfedezése, hogy az online reputáció szerepe egyre erősödik.

Sokan kezdik felismerni, hogy a reputációt, hírnevet nem (csak) print magazinokban és szakmai konferenciákon kell építeni, hanem az online térben is. A rólunk kialakult “digitális lábnyom” (digital footprint) gyakran többet elárul rólunk vagy a cégünkről, mint amit “push” jelleggel nyomunk rá a piacra.

Az online reputáció egy része ugyanis kereslet (demand / search) alapú. Ilyenkor a végfelhasználó, fogyasztó, érdeklődő maga akar tájékozódni az adott témával kapcsolatban. Tudja mit keres, kérdés, hogy mit talál.

A másik része pedig kínálat (supply / push) alapú. Gondoljunk a nagy ívű PR kampányokra, amikor rátoljuk az üzenetet a fogyasztókra. A fogyasztó nem keres semmit, hanem mi igyekszünk információt eljuttatni hozzá. Itt nagyon nagy a meddő szórás és a fehér zaj. Az üzenetet nehéz jól célozni, és bár bizonyos tömegkommunikációs célokra jó lehet, a mikrocélzást nem igen lehet vele elérni.

Valahol a kettő kombinációja fog még jobban előretörni 2018-tól kezdve. És itt a SEO szerepe kiemelkedő, mert az on-page SEO vonal mellett a SEO és linképítés célú PR kampányok integrációjával csodákat lehet elérni. Egyre többen jönnek rá ugyanis, hogy a brandeket, reputációkat az online térben is építeni, védeni kell. Általános értelemben elmondható, hogy az online reputációnak 3 nagy területe van. Lehet:

  • építeni valakinek a hírnevét, brandjét (build)
  • javítani egy sérült reputációt vagy (repair)
  • védeni egy brandet, megítélést (protect).

Ezek mind-mind más megoldásokat és technikákat igényelnek, ráadásul egy részük kommunikációs és kommunikáció-stratégiai feladat. Nem csak SEO vagy PR munka.

Ez egy nagyon érdekes terület, úgyhogy erről a témáról is igyekszem majd 1-2 posztot írni 2018-ban. Ha érdekel ez a terület, akkor iratkozz fel a hírlevélre.

Összegzés

Én már több mint 10 éve csinálom ezt a fajta éves tervezést. Ez a lista a leghatékonyabb karriertervező és motivációs eszközöm. Mind éveken átívelően, mind év közben. Egyszerű, transzparens, jövőbe mutató. Ha még nem csináltál ilyet, akkor csak ajánlani tudom.

Nem kell ennyire komplex tervet összerakni már az elején. De fontos, hogy a terveket ténylegesen írd is le. Akár papírra, akár egy dokumentumba vagy egy emailben magadnak. És időnként vedd elő. Mondjuk negyedévente. És gondolkozz azon, hogy mit kell másként vagy jobban csinálni.

Te más rendszert használsz? Vagy találtál ebben a cikkben olyat, amit te is be tudsz építeni? Most tervezed meg először így az évet? Oszd meg a tapasztalataidat egy kommentben!


Hozzászolások

Moderáld magad – vagy mi fogunk. :)
Na jó, nem fogunk, szóval csak ésszel!