Blog Vállalati hírnévmenedzsment: SEO alapú employer branding
vállalati hírnév - employer branding
Írta:

Vállalati hírnévmenedzsment: SEO alapú employer branding

Nagyon sok fogyasztó ma már online végez kutatást mielőtt egy termék vagy márka mellett leteszi a voksát. De nincs ez másként az álláskeresés során sem. A legjobb jelöltek már a jelentkezés, de legalább az interjú előtt elvégzik a házi feladatukat és rákeresnek az adott cégre. Valamint az ott dolgozó emberekre. A céljuk, hogy meggyőződjenek arról, hogy ahova felvételiznek ott azt fogják kapni, mint amire számítanak. A vállalati hírnév kialakításában ezért komoly szerepe van az online tartalomnak és a keresőoptimalizálásnak.

Ha egy cég szeretné megnyerni magának a legjobb alkalmazottakat, akkor számos lépést tud tenni az online térben ennek érdekében. De persze ennek az ellenkezője is igaz. Számtalan példát látni arra, hogy óriási cégeknek kritikán aluli digitális lábnyoma. A cégről elérhető információk elavultak, hiányosak, vagy egyszerűen csak rossz fényben tüntetik fel a céget.

A jó hír, hogy tudatos stratégiával ez ellen lehet tenni.

Vegyünk egy nagy céget, amelyik piacvezetőnek, digitálisan érettnek akarja mutatni magát, de:

  • a weboldala elavult, mobil nem használható
  • a cégről a Google keresések között a top10 találat között szinte csak céginformációs adatbázisokat találunk
  • a top10 találatban nincs egy külsős forrásból megjelent cikk, interjú, sikertörténet
  • a Facebook oldalra 2,5 évvel ezelőtt töltöttek fel információt utoljára
  • a Twitter fiókra 1 bejegyzést raktak fel, azt is aznap, amikor létrehozták az accountot
  • a cég vezetői, alkalamazottai és munkatársai nincsenek fent LinkedIn-en.

Elsőre azt mondhatjuk, hogy ez nyilván túlzás. Pedig nem.

Nagyon sok olyan hazai és magyar leányvállalattal rendelkező nemzetközi céget lehet mondani, ahol a fenti elemek nagy része, vagy akár mindegyike valós probléma.

De ez nyilván nem kell, hogy így legyen. A problémára számos megoldás létezik.

Employer branding projekt felépítése

Az employer branding során egy vállalat azt szeretné elérni, hogy:

  • róla pozitív kép alakuljon ki
  • és ez az információ eljusson sok emberhez
  • főként azokhoz, akik relevánsak számára a munkakeresés szempontjából

És itt máris két fontos megállapítást kell tenni.

  1. Cégként nem elég jónak és szerethetőnek mutatni magunkat, hanem
  2. ezt az információt el is kell tudni juttatni a legtöbb helyre.

Ezt persze meg lehet tenni nagyon drága plakát és TV kampányokon keresztül is. Ez mindenképp segít, hogy „széles közeget” érjünk el. De itt nagyon nagy a meddő szórás, vagyis sok olyan embert is elérünk, akit soha nem fogunk arról meggyőzni, hogy nálunk dolgozzon, vagy a mi márkánkat válassza az álláskeresés során. De nem biztos, hogy elérjük azokat, akik viszont tényleg érdeklődnek irántunk.

Ezért érdemes azokra az emberekre koncentrálni, akik valamilyen információt akarunk megtudni rólunk. Ilyenkor két opciójuk van:

  1. megkérdeznek valakit, akinek van kapcsolata a céggel (alkalmazott, ismerőse ott dolgozik, régen ott dolgozott, hallott ezt-azt)
  2. rákeresnek a cégre, a vezetőire (Google keresés, Linkedin keresés, cikkeket olvasnak a vállalatról, interjúkat stb).

És itt nem csak a szellemi munkakeresőkre kell gondolni. Hanem a fizikai munkát végző emberekre és a fiatalokra is. Itt van néhány konkrét példa, ahol kihasználatlan marad az „employer branding” és a SEO kapcsolata.

Havonta több százan keresnek rá Magyarországon diákmunkákkal kapcsolatos kifejezésekre. Ezek közül néhány példa:

  • lidl diákmunka
  • aldi diákmunka
  • mozi diákmunka
  • meki diákmunka
  • tesco diákmunka

Bár sokan kinevetik a gyakorikerdesek.hu oldalt, azt érdemes tudni, hogy havonta több mint 2 millió ember érkezik erre az oldalra.

Méghozzá azért, hogy választ kapjanak a kérdéseikre.

Ha megnézzük, hogy a diákmunkával kapcsolatban hány kifejezésre szerepel jól a gyakorikerdesek.hu, akkor bizony meg fogunk lepődni. Több száz kifejezésre. Köztük brandelt keresésekre is.

gyakori kérdések

Mivel ezek nagy részére a Google top 10 találatban van a gyakorikerdesek.hu, ezért ezekre jelentős forgalom is érkezik. Minden egyes hónapban. A minap megnéztem, hogy hány cég figyel oda arra, hogy milyen válaszok érkeznek az őket érintő kérdésekre. Legalábbis a diákmunka témakörben.

A válasz: nagyjából egy se.

Ez pedig azért érdekes, mert vannak azért „nem épp pozitív” válaszok is az adott kérdésekre. Nézzünk végig pár keresési kifejezést.

Employer branding mini-esettanulmányok

Diákmunka + Libri

Ha valaki rákeres arra, hogy „libri diákmunka”, akkor ez a kérdés jön fel az egyik top Google találatnak.

Itt a kérdésre még válasz sem érkezett. 1,5 év alatt. Pedig valaki az iránt érdeklődött, hogy van-e ilyen lehetőség. És a Google hónapról hónapra tereli ide a forgalmat. Válasz hiányában feleslegesen.

Diákmunka + IKEA

Itt már érkezett válasz egy felhasználótól, de nem nevezném túl hasznosnak.

Diákmunka + Meki

Az első válasz inkább kínos mint hízelgő. És 2010 óta a „meki + diákmunka” kifejezésre ez a találat stabilan ott van a Google top 10 találatban. Hosszú ideig az 1. és 2. helyen is ez volt. Havonta több 100 ember ember érkezik erre a tartalomra, ami inkább inkább kínos, mint hízelgő munkáltatói márkával találkozik.

Diámunka + Cinema City

Itt a Google 4-5. helyén található a gyakorikerdesek.hu ezen bejegyzése a „cinema city + diákmunka” kifejezésre. Ez egyébként egy egész korrekt válasz, és viszonylag jó színben tünteti fel a céget a válasz.

A listát persze bátran lehetne tovább folytatni. A lényeg szerintem érthető.

Minden cég számára adott a lehetőség, hogy kontrollálja a róla megjelenő tartalmakat. És ezzel építsék a saját online márkájukat, főleg a potenciális álláskeresők irányába.

De persze bátran el lehet szakadni a diákmunka világától vagy a gyakorikerdesek.hu-tól is. Ez csak egy példa volt annak a szemléltetésére, hogy nagyjából 5 perc munkával mennyi információt be tud gyűjteni egy álláskereső egy cégről.

Ha nem a diákmunkára koncentrálunk, hanem már konkrét karrierutakat nézünk meg, akkor hasonló képet kaphatunk.

Karrier + Fundamenta

Itt van például a „fundamenta karrier” kifejezésre a top 10 Google találat.

https://www.google.hu/search?q=fundamenta+karrier

Az első 5 találatot a Fundamenta „birtokolja”. Ezek nyilván pozitív és semleges szentimentűek. De egy profi álláskereső nyilván ennél tovább megy és ha a többi találatot nem is olvassa el, azért legalább legörget és beleolvas a „szalagcímekbe”.

A top 5 találat után a 6-10. helyen az alábbi találatok vannak.

Itt azért már kezd vegyes lenni a kép. Van itt gyakorikerdesek tartalom, fórumbejegyzés, véleménycikk. Ezeket érdemes egyesével átnézni (mind a cégnek, mind az álláskeresőnek).

Google 6. találat: A gyakorikerdesek.hu válasz némileg vegyes képet mutat. A fundamentás munkát a pirmais játékokhoz hasonlítja, még ha nem is fejti ki részletesen hogy miért.

Google 8. találat: egy 2011-es, szóval már viszonylag régi NLCafé fórumbejegyzést találunk. Itt alapvetően pozitív dolgokat írnak. 

Google 9-10. találat: ez egy friss, 2018-as véleménycikk egy blogon, ami azt a kérdést firtatja, hogy a Fundamenta valóban MLM rendszerben működik-e.   

A cikk zárása megadja a választ a kérdésre:

Ez egyébként egy viszonylag objektív megállapítás, de megintcsak ráerősít arra, amit a fenti cikkekben lehet olvasni. Nagy a szkepticizmus a modell működésével kapcsolatban és a „nem Fundamenta által kontrollált” tartalmaknál ez szinte mind visszatérő tényező. Ez nyilván egy adottság is a cég számára, de azért látható, hogy az emberek fejében valós kérdésként és problémaként jelenik meg ez a dolog.

Ha a teljes 10-es lista szentimentjét nézzük, akkor az egyébként viszonylag pozitív képet fest a cégről. De nyilván ezen is lehetne még tovább javítani.

Online Reputációs Index

Magáról a top Google találatok szentimentjéről és az Online Reputációs Indexről a cikksorozat korábbi részében írtam bővebben.

És ezen a folyamaton minden cég végig tud menni a saját szemszögéből.

Nem kell mást tenni, mint:

  1. azonosítani a munkakereséssel kapcsolatos kifejezéseket (ezek jellemzően tartalmazzák a „munka”, „állás”, „karrier”, „fizetés” és kapcsolódó szavakat)
  2. megvizsgálni a Google top 10 találatot és azok tartalmát, szentimentjét
  3. ha pedig indokolt, akkor ki kell dolgozni egy akciótervet, hogy lehet javítani rajta.

LinkedIn SEO

De a keresőoptimalizálást nem csak a Google felületén lehet értelmezni. Főleg munkakeresés szempontjából nem.

Bár Magyarországon még korántsem olyan erős a LinkedIn mint az USA-ban, vagy épp Nyugat-Európában, az álláskeresés és információszerzés szempontjából mégis az egyik legjobb csatorna és eszköz.

Ha egy jelentkező szeretne információt megtudni egy adott cégről, akkor pár perc alatt elképesztően sok információt tudhat meg.

Mégis milyen infokat tudhat meg a LinkedIn segítségével egy jelentkező?

  • Hányan dolgoznak a cégnél?
  • Hányan dolgoznak az adott területen?
  • Milyen karrierutat járt be egy-egy kulcsfigura a cégnél?
  • Hány éve vannak a cégnél?
  • Hány évente váltanak munkát az iparágban hasonló területen dolgozó emberek?
  • Ismerek-e valakit a cégnél vagy van-e közös ismerősöm valakivel, aki ott dolgozik?
  • és így tovább

Ezek az információk viszont csak akkor lesznek elérhetőek, ha

  1. a cég vezetői, alkalmazottai fent vannak a felületen (van LinkedIn profiljuk)
  2. megfelelően ki is vannak töltve az adatok és információk
  3. ösztönözve vannak az alkalmazottak, hogy használják, tartsák frissen az információkat, jelöljék be a szakmai ismerősöket

Erre sok helyen már belső, HR-es „policykat” is írnak tőlünk nyugatabbra, de itthon azért ennek még nincs meg a kultúrája. Mindenesetre sok olyan cég van, amely aktívabb és jobban tervezett valamint „SEO-zott” LinkedIn jelenléttel sikeresebb lehetne az employer brandingben. Főleg a szellemi munkakeresők körében.

A céges profil és az alkalmazottak LinkedIn profiljának a feltöltése ugyanis nem más, mint „tartalmi SEO” input a keresőmotor számára. Csak míg a Google a világ weboldalainak az infoit gyűjti össze, addig a LinkedIn a hozzá feltöltött önéletrajzi és szakmai információk között keres. A LinkedIn SEO employer branding szempontból tehát egy fontos elem, amire eddig meglepően kevesen jöttek rá igazán.

Hogyan tovább?

A cikksorozat következő, és egyben záró részében az alábbi témát dolgozom majd fel:

  • Nagyvállalati tudásbázisok (knowledgebase), hogy lehet csökkenteni az ügyfélszolgálaton a terhet SEO-val

Ha érdekel a téma, akkor iratkozz fel a hírlevélre. Amint kijön egy új cikk, küldök majd egy emailt róla.


Hozzászólások

Moderáld magad – vagy mi fogunk. :)
Na jó, nem fogunk, szóval csak ésszel!