
Egy sikeres exit története: viszlát Pitch, jöhet az új kihívás!
Ránézel a naptárra, április 1-je van. Első reakció: ok, ez a poszt tuti kamu. De nem.
Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy eladom a The Pitchben az 50%-os tulajdonrészem, és új kihívás után nézek.
A The Pitch Kft-t 2015-ben alapítottuk Sepsey Barnával ketten és immárom 7 éve csináljuk együtt a céget. Internet években ez nem kevés. Online marketingben és SEO-ban meg főleg. Amikor kezdtem a szakmát még az iwiw volt a menő, mikor egyetemre felvételiztem még nem létezett olyan, hogy iPhone meg Android, csak hogy pár példával éreztessük mennyi ideje csinálom már ezt. Aztán ahogy telik az idő, jönnek a sikerek meg persze a kudarcok is.
Meg néha olyan nem várt külső hatások, mint a koronavírus és jól arcon csapnak. Emberileg, egészségügyileg, cégként. Próbálsz mindenkit menteni és segíteni. Legyen szó családról, alkalmazottról vagy épp ügyfélről. Néha sikerül, néha nem. Mellette fut egy építkezés / felújítás. Tetézve, hogy január óta eltelt 90 napban összesen kb 20 napot volt nyitva hivatalosan az óvoda intézményi betegség vagy országos lezárás miatt, és ezért szorulsz be a négy fal közé egy 3 és 4 évessel.
Aztán elkezdesz gondolkodni, hogy ez így most jó-e? Ezt akarod? Néha határozott „igen” a válasz. Néha meg jön a „dehogy”. Igazi kis hullámvasút, ahol néha nem te vagy a masiniszta.
Ahogy érlelődsz, feltűnik a láthatáron valaki, aki néha meglepően hasonló gondolatokkal küzd. Beszélgettek, kiderül, hogy egy rugóra jár az agyatok. Tudjátok, hogy mikor mire gondol a másik. Nagyon sok kérdésben és alapelvben egyetértés van köztetek. Elkezdtek beszélgetni róla, hogy „mi lenne ha…”
Aztán a beszélgetések tovább folytatódnak. Felmerül, hogy:
Tudod, én most egy kicsit másabbra vágyom. 7 éve csinálom ezt. Tök jó hogy van egy cég, ami ismert, jól teljesít. Enyém a cég fele. De kell egy kis változás.
Erre jön a válasz:
Teljesen megértelek, én is hasonló helyzetben vagyok. Élvezem, amit csinálok. De nekem is jó lenne egy kis váltás. Egyrészt legyen valami más, de közben meg minden jó úgy ahogy most van.
Csak ülünk, és vakarjuk a fejünket, hogy most mi legyen. Majd jön a kérdés, amit akarsz is hallani, meg amit nem is:
Figyelj G! Ha eladó, akkor én megvenném a tulajdonrészed! És fair, piaci árat fizetek érte.
Ez bogarat ültet a fülembe. Volt már korábban is felvásárlási ajánlat, amire Barnával nemet mondtunk. De ez most kicsit valahogy más. Itt egy olyan emberről van szó, akit jól ismerek. Akinél tudom, hogy jó kezekben lenne a cég.
Gondolkozom, erősen.
Oké, de mi történik, ha eladom a tulajdonrészem? Hogyan tovább? Mihez fogok kezdeni? Egyik napról a másikra csak unatkozni fogok? Vagy belekezdek valami újba? Mert nagyon jó, ami most van. De közben érzem azt is, hogy kell valami konkrétum, hogy váltani tudjak.
Aztán jön az isteni ötlet. Egy beszélgetés során bedobom:
Tudod mit: eladom neked a The Pitch felét. De csak egy feltétellel. Én megveszem a te cégednek a felét. Te is azt akarod, hogy a dolgok jól menjenek tovább. Én is. Ez szerintem egy érdekes koncepció, amit a piacon aligha csinált még bárki.
Kínos csend következik. Nem tudom eldönteni, hogy most akkor most valami zseniálisat vagy óriási hülyeséget mondtam.
Jön a válasz:
Ok, ez zseni. Szerintem ez működni fog. Pont erre a váltásra van nekem is szükségem most. Új kihívások jönnek, de közben lesz valami állandó is.
Elkezdünk osztani-szorozni. Kijön-e a matek. Ugyanannyit ér a két 50%-os tulajdonrész? Végülis igen. Ok, tehát nem az ár lesz a döntő ebben a váltásban.
Felhívjuk a könyvelőt és az ügyvédet, hogy mi a menete annak, amit kitaláltunk. Mély csend. Hallatszik, hogy ilyet ők még nem hallottak.
Ezek most tényleg így akarnak exitet csinálni? Egyszerre két exit és közben egy csere is történik? Végülis, miért ne!
Elhárult minden akadály. Egymás kezébe csapunk.
Büszkén jelenthetem be, hogy eladtam a The Pitch Kft 50%-át, amin 7 éven keresztül dolgoztam. Megvan a sikeres exit.
De közben megvan az új projektem is: megszereztem a The Pitch Kft másik 50%-át. Ezen meg Barna dolgozott 7 évet. Most rajtam a sor.
Kicseréltük a tulajdonrészeket. Ezzel pedig berendezkedtünk egy új felállásra. Sok-sok évre. Mondjuk a következő 7-re.

Állandóság? Pipa.
Új kihívás? Pipa.
Fair piaci érték? Pipa.
Sikeres exit? Pipa.
Április 1? Pipa.
Tetszett a cikk? Szeretnél még több ilyet olvasni?
Akkor iratkozz fel és küldünk egy emailt, ha hasonló cikket írunk!
Hozzászólások
Moderáld magad – vagy mi fogunk. :)
Na jó, nem fogunk, szóval csak ésszel!