Blog Linképítés non-profit szervezetekkel: hogyan csináld jól, és hogyan egyáltalán ne?
Írta:

Linképítés non-profit szervezetekkel: hogyan csináld jól, és hogyan egyáltalán ne?

Egy ismerősömön és egy non-profit egyesület (NGO) tagján keresztül jutott el nemrég hozzám egy linképítésről szóló dokumentum és ajánlat. Arra voltak kíváncsiak, hogy mit gondolok róla. Most ennek az ajánlatnak jártam utána.

Az indíttatás két oldalról jött.

  • Egyrészt egy SEO megoldásról van szó, ezért érdekel a lényege, logikája.
  • Másrészt én magam éveket dolgoztam ebben a szektorban. Még 2014-2015-ben Perényi Andrissal csináltuk a Daily One nevű alkalmazást, ami hazai alapítványokat segített mikroadományokkal.

Emellett a 2015-ös TEDx Youth videóm is arról szólt, hogy lehet a jótékonyságot újragondolni.

Évek óta pedig pro bono (azaz bármilyen ellenszolgáltatás nélkül) támogatom a Bátor Tábor alapítvány digitális stratégiáját és SEO munkáját, amiről 2018-ban itt és 2019-ben itt írtam.

Szívemen viselem az alapítványok és non-profit szervezetek segítését. Adni jó, hogyha ezt önzetlenül tesszük.

Miért jó NGO-kat támogatni?

Az alapítványok és non-profit szervezetek olyan munkát látnak el, amit jellemzően más nem tud. Vagy nem akar. Ez lehet az állami, az egészségügyi vagy épp akár egy közösségi érdek is. Átvesznek olyan feladatokat és terhetek, amiket lehet, hogy egyébként senki nem csinálna meg. Pedig szükség van rájuk. Ezért azokat az alapítványokat, egyesületeket, amelyek:

  • tényleg valós céllal működnek és
  • a nekik juttatott támogatást a működésre és az alaptevékenységre használják fel,

azokat érdemes támogatni. Itt akár pénzadományról, kétkezi vagy akár szakmai munkáról is szó lehet.

Igaz ez az online marketing és SEO világára is. Nagyon sok témában és területen ugyanis ma már nem a hivatalos állami és egyéb szereplők, hírportálok járnak az élen, hanem egyes specializált NGO-k. Blogot írnak, tartalmat gyártanak, tájékoztatnak, segítenek. Ezért a SEO nagyon fontos nekik. Mert számos ügyre vagy az adott problémára való választ a Google segítségével keresik meg az emberek. És ilyenkor az alapítvány tartalmát megtalálva első kézből kaphatnak hiteles információkat.

Emiatt is érdemes az alapítványoknak időt áldozni a keresőoptimalizálásra, még ha nem is ez lesz legtöbbjüknél a fő tevékenység. Amikor pedig ők ezt a munkát nem tudják ellátni, akkor jönnek be a pro bono munkák, vagy a win-win esetek.

Így lehet NGO-t támogatni online marketingesként

Egy alapítvány kérhet segítséget a piacról. Ösztönözheti azt, hogy támogatói díjért cserébe linket ad egy cégnek. Ez jó a cégnek, mert segít a SEO-ban, plusz a támogatásért cserébe akár adóalapot is tud csökkenteni. Vagyis pénzzel támogat, kevesebb adót fizet és ugyanúgy kap linket. De persze működhet az is, hogy marketing támogatást adsz (nem feltétlenül pénzbelit) egy NGO-nak, ami lehet link is, és cserébe kérsz is. Te is támogatod őt. Ő is támogat téged.

Én is támogattam már alapítványt ilyen megoldással . Egyszer például amikor a RIROSZ akkori projektvezetője, Őri István keresett meg, hogy segítsek nekik pro bono, akkor igent mondtam. Az lett a megállapodás, hogy megkapták az egyik SEO és tartalommarketing képzésünket ingyen (80 ezer forint értékben), és csak annyit kértem, hogy támogatóként rakjanak ki a weboldalra.

Erről írtam is cikket korábban:

Olyan együttműkődés lett, ami tényleg win-win volt. Az alapítvány kapott egy 80 ezer forint értékű tudásanyagot, én pedig cserébe egy linket.

Ilyen megoldásokból okos, jó és hasznos együttműködéseket lehet kihozni. Mert ezek arányosak, fenntarthatóak és nem károsítanak meg aránytalanul senkit.

Hogyan NE próbálj meg NGO-t támogatni

A fentiek miatt is keltette fel az érdeklődésemet az NGO linképítési ajánlat, ami eljutott hozzám. Mit tud egy ilyen? Hogy van felépítve? Kinek jó ez? Kinek jó igazán? Egyensúlyban van? Fenntartható?

Az ajánlat

Az ajánlat így szól:

  1. adott egy ügynökség, aki linket épít az ügyfeleinek a magyar piacon
  2. megkeres alapítványokat, hogy azokat anyagilag támogatják és ezért cserébe linkeket kérnek az alapítványtól
  3. a pénzt az alapítvány pedig a saját céljainak megvalósulására használja fel

Az ajánlathoz készült egy kiajánló, prezentáció is. Ezt kaptam meg egy egyesülettel kapcsolatban álló ismerőstől. Itt vannak a legfontosabb slideok a prezentációból (az ügynökség nevét direkt kitakartam róla):

Elsőre jól hangzik a sztori. De mi a buktató? Ha utánajárunk a részleteknek. Azoknak, amik itt nincsenek leírva. Vagy csak nagyon elnagyoltan vannak megfogalmazva.

Az alapelgondolás jó:

  • dolgozok egy ügyfélnek, akinek link kell
  • támogasson az ügyfél egy alapítványt, amiért linket tud szerezni
  • jól jár az ügyfél, jól jár az alapítvány

De hol jár jól ebben az ügynökség? A legjobb, ha leginkább sehogy. Mert ennek itt pont ez lenne lényege.

Több alapítvánnyal és érintettel folytatott beszélgetés alapján a fenti rendszer viszont így működik:

  1. az ügynökség lesz az alapítvány partnere
  2. az ügyfél az ügynökségnek fizet
  3. az ügynökség utalja a pénzt az alapítványnak
  4. ezért pedig az ügynökség jutalékot (!) számol fel
  5. vagyis az ügynökség nem akkora összeget utal át az alapítványnak, mint amennyit kapott
  6. az csak félig tiszta, hogy erről az ügyfél és az alapítvány tud-e, de első információk alapján NEM tudnak
  7. az alapítvány örül, hogy pénzt kap 1 perces munkáért (linkelhelyezés)
  8. az alapból adományozó cég meg örül, hogy „linket szereztem de még CSR-ban meg PR-ban is jól mutat, hogy segítek”
  9. valójában a legtöbbet az ügynökség keres ezen „közvetítői díjon” keresztül

Mi ezzel a fő gond? Hogy az üzenet azt közvetíti, hogy egy win-win szituációról van szó: nyer az ügyfél, aki támogat, és nyer az NGO, aki támogatást szerez.

A folyamat legfurcsább részéről viszont nem esik szó a fenti kiajánlóban: hogy egy ilyen együttműködésben az ügynökség keresheti a legtöbb pénzt. Csak épp erről a non-profit szervezet nem tud.

Mi a másik problémám ezzel? Amikor valaki cégként adományozik egy közhasznú szervezetnek vagy egyháznak, akkor az adomány összegével csökkenthető az adóalap. Ehhez egy támogatási igazolásra van szükség, amit az alapítvány állít ki. Egyszeri adománynál 20%, tartós adományozásnál pedig újabb 20, azaz szumma 40%-os adóalap-csökkentő tételt lehet figyelembe venni.

De a támogatással járó adókedvezményt mind az ügynökség teheti zsebre. Nem az ügyfél, aki tényleg adományozik.

Vagyis egyrészt az ügynökség nem feltétlen annyit utal tovább az alapítványnak, amit az ügyfél fizet. Hanem kevesebbet. Ráadásul még el is tudja számolni a tartós adományozás 40%-át adóalap csökkentő tételként. Maga az ügyfél meg nem. Ez szerintem nem etikus magatartás az ügynökség részéről.

Az alapítványok és NGO-k segítése egy nemes dolog. De ez így nem jó. Nem korrekt, és nem fair.

Mert a legnagyobb win az ügynökségnél csapódik le. Nem annál, aki ad (ügyfél). És nem annál, aki kap (alapítvány). És az egész támogatási, adományozási folyamat valójában nem a segítségről szól, hanem a linképítésről és az ügynökség üzleti céljáról. Csak épp jótékonyságba van csomagolva.

Ezt a fenti módszert és sémát SEO szakemberként és alapítványi oldalról is elítélem. Szakmailag és jogilag egyaránt. És azt tanácsolom, hogy aki ilyet lát, az ne vegyen részt egy ilyen rendszerben. Etikailag semmiképp.

Hogyan lehet ezt jól csinálni?

A probléma a fenti rendszerben az, hogy az ügynökség beépül a folyamat közepébe. Egyrészt zsebre teszi a pénz egy részét, mint közvetítői jutalék. Másrészt ő jogosult az adókedvezmény igénybevételére is. És mindezt SEO céllal teszi, és nem azért, mert tényleg segíteni akarna. És itt ez a fő gond.

Ehelyett valami olyan megoldás kellene, ami ennél sokkal tisztább, etikusabb. Átláthatóbb. Javaslat egy transzparensebb folyamatra:

  1. az ügyfél közvetlenül támogassa az NGO-t
  2. tehát jelen esetben az ügyfél utaljon mondjuk 50 ezer forintot az alapítványnak
  3. ezért pedig az ügyfél kapja meg az adókedvezményt (ne az ügynökség)
  4. az ügynökség kérhet jutalékot (pl 15 ezer forint) a folyamatban, de annak el kell tételesen különülnie a támogatástól
  5. vagyis két pénzmozgás történik
  6. egyrészt az ügyfél direktben fizet az NGO-nak, amiért támogatási igazolást kap cserébe + 1 linket
  7. és az ügyfél fizeti a jutalékot az ügynökségnek a „matchmaking”-ért, mert összeköti a szereplőket, megszervezi az egész folyamatot

Ez egy sokkal korrektebb rendszer, mert látszik belőle a jó szándék. És ez az, ami elsőre nagyon hiányzik a hozzám eljutatott ügynökségi koncepcióból.

Léteznek persze más lehetséges megoldások és javaslatok is. Bármilyen koncepcióban is segítesz NGO-t, a lényeg, hogy nyíltan, transzparensen kommunikáld a feltételeket. Mert ha valóban segítő szándék a lényeg, akkor nincs mit rejtegetni a kommunikációban.

Non-profit szervezetben dolgozol? Segítségre van szükséged? Mi szívesen segítünk neked. Jutalék nélkül!


Hozzászólások

Moderáld magad – vagy mi fogunk. :)
Na jó, nem fogunk, szóval csak ésszel!