
Top 12 online vállalkozás ötlet
2020-ban az üzleti lehetőségek száma határtalan. Sosem volt még ennyire kényelmes vállalkozni, talán az egész történelem során. Otthon, a kanapédról ülve, lényegében csak egy laptoppal az öledben azonnal nekikezdhetsz felépíteni egy milliós businesst.
Ehhez azonban a laptop mellé még egy dologra szükséged lesz:
“Egy aranyat érő üzleti ötletre!”
Ebben a cikkben megmutatom, hogy ha én ma újra saját internetes vállalkozást kezdenék, mely üzleti ötletek közül választanék.
A top 12 online vállalkozás ötlet
Mielőtt nekiugrok a listának, fontosnak tartom megjegyezni, hogy az ötlet önmagában semmit sem ér.
Gondolj csak bele, hogyan lehetséges az, hogy ugyanazon üzleti lehetőség megvalósítása közben a cégek nagy része elbukik – míg egy maroknyi cég meggazdagszik belőle?
Úgy, hogy bár mindannyiuknak sikerült találni egy kielégítésre váró igényt (ezeket nevezik “jó” vállalkozás ötleteknek), de egyes cégek sokkal jobban valósítják meg, mint mások.
Tehát az idea csak az első lépés egy hosszú-hosszú maratonon, ahol minden egyes döntésnek komoly súlya van.
És akkor most válaszoljuk meg a kérdést, hogy “milyen vállalkozást indítsak?”
1. Tinder for…
Ha olvastad a 2019-es évértékelőm, akkor biztos láttad, hogy nagyon szorgalmaznám egy applikáció lefejlesztését, ami lényegében a Tinder működési mechanizmusára épülne – egy kis csavarral.
1.1 Tinder for cancelling meetings
Többször előfordult már velem, hogy hetekre előre leegyeztettünk egy meetinget, ami végül később pont útban lesz / flowban vagy előtte és semmi kedved menni.
Simán előfordulhat, hogy a túloldalon is pont ez a helyzet, de egyikőtök se akarja lemondani, mert az épp ciki, kellemetlen.
Erre jöhet a Tinder jellegű megoldás.
Ha mindketten lemondjátok, akkor hurrá. Meeting lemondva, majd átrakjátok máskorra. Ha csak az egyikőtök mondaná le, a másik nem, akkor meg nincs arcvesztés.
1.2 Tinder for boredom
De ugyanezt a vállalkozás ötletet nem csak meetingekre lehet alkalmazni. Hanem amikor otthon ülsz és unatkozol.
Simán lehet, hogy valamelyik ismerősöd, osztálytársad, rokonod is szintén azon agyal, hogy el kéne menni valahova.
Előveszed a “Tinder for boredom”-ot, pár ember behúzol, akivel csinálnál épp valamit és máris kész vagy. Ha jön a túloldalról valami, akkor profit. Ha nem, akkor meg unatkozhatsz tovább egyedül.
1.3 Tinder for business calls
Ezt a gondolatmenetet sok egyébre fel lehet húzni. Például, ha egy előre egyeztetett telefonhívást 10 perccel korábban lenne jó kezdeni mind a kettőtöknek, vagy épp 5 perccel később, akkor nem kell írogatni, hogy “huh, nem kezdhetünk hamarabb? rohannom kell!” vagy épp “bocs, meetingen vagyok, kezdjünk 5 perccel később”.
2. SEO
Nem hiszem, hogy nagy meglepetés, de ha újrakezdhetném, megint a SEO iparágat választanám.
Jelenleg, 2020-ban nincs erősebb marketing csatorna, mint a keresőoptimalizálás.
A Pitch 2019-ben megduplázta a forgalmát:
És döntő többségében az organikus forgalomnak köszönhető.
A keresőoptimalizálás egyik hatalmas előnye a fizetett hirdetésekkel szemben, hogy bár jóval nehezebb és időigényesebb, de akkor is forgalmat (és pénzt) termel, amikor nem költesz rá, amikor nem foglalkozol vele – tehát gyakorlatilag alvás közben is.
Ha online vállalkozás indítása előtt állsz, a SEO-t mindenképp érdemes kitanulnod, még akkor is, ha egyébként nem ezzel akarsz foglalkozni, hanem mondjuk egy webáruház felfuttatásával, vagy a saját énmárkád kiépítésével.
Korábban írtam egy cikket, amiben megmutatom, hogyan tudsz pénzt keresni SEO-val, érdemes elolvasnod. Megtudhatod benne, hogy a különböző szintű keresőoptimalizálás tudással és érdeklődési körrel milyen bevételekre számíthatsz, illetve egyéb sikeres vállalkozási ötleteket és webshop ötleteket is találhatsz a cikkben – tippekkel az elinduláshoz.
3. Dropshipping
A globalizáció és a kínai import olyan üzleti lehetőségeket nyitott meg, amelyek a kereskedelmet az egekbe repítették.
Az átlagember számára is elérhetővé váltak az olcsó kínai termékek, hála az olyan oldalaknak, mint a Wish.
A webáruházak egyik legégetőbb problémája a házhozszállítás. Ugyanis kétszer kell fizetni érte:
- Mikor beszerzed Kínából
- Mikor elküldöd a vásárlónak.
Gyakran előfordult, hogy a szállítási költség többe került, mint maga a termék.
De nem kellett sokáig várni a megoldásra:
Létrejött a dropshipping business!
A lényege, hogy nem kell a termékkel foglalkoznod, beszerezned, raktároznod, kiszállíttatnod – megteszi ezt helyetted a gyártó.
Úgy címkézi fel és csomagolja a terméket, hogy az teljesen a márkád arculatát tükrözze.
Neked lényegében csak a webshop ötletet kell kitalálnod és a termék eladásával kell foglalkoznod, minden más feladatot elvégeznek helyetted.
Amikor az online vállalkozások kényelméről beszéltem, akkor pont az ilyen megoldásokra gondoltam. Nem csoda, hogy a dropshipping az e-kereskedelem egyik legnagyobb trendjévé vált:
Google Trends kimutatás a “dropshipping” kifejezésre.
Persze vannak hátrányai és veszélyei is, hiszen ha egy webáruház nem találkozik a termékkel, az elég kockázatos.
Szerencsére tudok egy magyar céget, amely rendkívül megbízható, és nagyon magas szinten végzi a feladatát, ez pedig a Webshippy. A jó hír, hogy nemrég elindult a dropshipping szolgáltatásuk is, így neked tényleg csak az eladással kell foglalkoznod, minden mást pedig egy magyar partner, a Dropshippy végez majd helyetted!
Az üzleti modelljük remek, ezért a következő vállalkozói ötlet a listában ezt mutatja meg neked.
4. Webshop logisztika és fulfillment
Rengeteg új webshop lát napvilágot nap mint nap.
Google Trends kimutatás a “webshop” kifejezésre.
Ezt a hatalmas termékáramlást érdemes meglovagolni, ezért 2020 vállalkozás ötletei között a webshopokra irányuló ötletek túlsúlyban vannak.
Szinte bármi felfér a listára, ami egy webáruház életét hivatott megkönnyíteni.
A legnagyobb könnyebbséget azonban az jelenti, ha leveszed a vállukról a logisztikai, raktározási, csomagolási és szállítási terheket.
Ezzel ők is nagyon jól járnak, hiszen a fentebb említett előnyök mellett a szállítási költségük is sokkal alacsonyabb lesz, mert te a nagy mennyiségek miatt sokkal versenyképesebb árakat fogsz kapni a futárszolgálatoktól.
De van még egy nagyon jó mód, amivel remekül ki tudod használni a kínai import adta lehetőségeket – de mégsem kell saját webáruházat üzemeltetned.
Ha szeretnél még többet megtudni erről az ötletről, olvasd el hogyan lehet kiszervezni a logisztikát akár egy bérelhető webáruház esetében is.
5. Kínai import, majd eladás online piactereken
Ebben az online vállalkozás ötletben az a jó, hogy nincs hozzá szükség még saját weboldal felépítésére sem. Szinte azonnal beindítható, csak be kell szerezni a termékeket – ami lehet bármi, a naptejtől a kávén át egészen a kerti eszközökig –, és már adhatóak is tovább.
Hátránya viszont, hogy sokkal kevesebb eladást tudsz generálni, mintha saját márkát építenél.
Egy online piacteren sokkal kisebb a bizalom, hiszen az emberek tudják, hogy magánszemélyektől vásárolnak, akik sokkal könnyebben el tudnak tűnni, mint a cégek.
Éppen ezért az online piactereken főleg az olcsó, kisebb, nehezebben elromló termékek szoktak jól futni. Természetesen vannak kivételek.
Itt két fontos dolgot kell tudnod:
- Melyek a legjobb kínai gyártók/beszállítók
- Melyek a legjobb online piacterek a termékednek
A legnépszerűbb kínai cégek, ahonnan könnyen és olcsón lehet beszerezni a termékeket közvetlenül a gyártótól:
- Alibaba
- Aliexpress
Mindkettő ugyanahhoz a vállalathoz tartozik, a különbség az, hogy az Alibaba B2B, tehát más cégeknek gyárt, tipikusan nagy mennyiségben. Az Aliexpress ezzel szemben B2C, tehát magánszemélyeknek gyárt, ezért kis mennyiségeket is lehet rendelni.
Magyarország jelenleg 3 legnagyobb piactere:
- Vatera
- Jófogás
- Facebook Marketplace
Ezenkívül még rengeteg más kínai oldal és online magyar piactér létezik, érdemes megkeresni minél többet, mert így jelentős előny szerezhető a konkurensekkel szemben, és akár árban, akár termék minőségben is sokkal kedvezőbb ajánlatot alakíthatunk ki.
Fontos!
Ha nem csak a levetett holmijaidat adod el az online piactereken, akkor az már gazdasági tevékenységnek minősül. Ez azt jelenti, hogy adóznod kell utána, és egészségügyi hozzájárulás kötelezettségeid lesznek.
Első kategória: Magánszemélyként évi 600.000 Ft összeghatár az, ami után nem kell semmit bevallanod és adóznod.
Második kategória: Ha az éves bevételed 600.000 és 800.000 Ft között van – le kell vonnod a beszerzési költségeidet (amennyiért az eladott termékeket eredetileg beszerezted). Ha a megmaradt összeg 200.000 Ft alatt van, akkor megint csak nem kell adóznod.
De ha a bevételed 600.000 és 800.000 Ft között van, és a beszerzési költségeket kivonva még mindig 200.000 Ft felett vagy, akkor már 15% személyi jövedelemadót kell fizetned a profitod után (profit = bevétel mínusz a beszerzési költség). Tehát mondjuk 700.000 Ft értékben adtál el, de 400.000 Ft-ért vásároltad korábban a termékeket, akkor a profitod 300.000 Ft, aminek a 15% személyi jövedelemadója 45.000 Ft. Ezt az adót egyébként 30.000 Ft-tal csökkentheted, tehát végül csak 15.000 Ft lesz.
(Ha nincs meg a nyugtád a termékekről, akkor mindig a bevételed 25%-át fogják profitként számolni, így az után adózol).
Alanyi ÁFA-mentességet is lehet igényelni, ezt azonban előre kell jelezni a NAV-nál, illetve adóalanyként történő bejelentkezés szükséges hozzá.
6. Virtuális asszisztens
Az internet és az online cégek elterjedésével kulcskifejezéssé vált a home office és a remote work, vagyis az otthonról végzett online munka.
A remote teamek egyik legfontosabb láncszeme pedig a virtuális asszisztens.
Az a dolga, hogy levegyen minden terhet a többiekről vagy épp a vezetőről, így azok fókuszálni tudjanak arra amihez értenek, ne kelljen megosztani a figyelmüket.
Virtuális asszisztensként hatalmas előny a nyelvtudás.
Így ha jól tudsz angolul, vagy más nyelven, akkor akár külföldi remote teamek tagjává is válhatsz egyéni vállalkozóként, így Magyarországon élhetsz és dolgozhatsz – de külföldi fizetéssel!
Segítségként itt vannak a legnépszerűbb nemzetközi virtual assistant kereső oldalak:
- https://remote.co/remote-jobs/virtual-assistant/
- https://www.freelancer.com/jobs/virtual-assistant/
- https://www.upwork.com/freelance-jobs/virtual-assistant/
7. Online tanácsadás és konzultáció
Ha van valami, amiben kiemelkedően jó vagy, azzal 99%, hogy már online is tudsz vállalkozni. Még akkor is, ha alapvetően egy offline tevékenységről van szó.
Ennek az a legegyszerűbb módja, ha felépítesz magadnak egy hiteles énmárkát.
Ekkor ugyanis az emberek adni fognak a szavadra, és tanácsokat fognak kérni.
Az ilyen igényt pedig az esetek nagy részében tökéletesen ki lehet szolgálni online, például Skype-on.
Akár havidíjas alapon is működőképes, de leginkább óradíjas alapon szokták számlázni.
Példák:
- A coach iparágban ez az egyik legerősebb szolgáltatás
- A pénzügyi tanácsadás talán a legismertebb példa
- De nagyon jól működik az üzleti világban is “üzleti tanácsadás” néven
- De akár működik ismerkedési tanácsadásként is, vagy bármely más niche piacon
- Mi magunk is nyújtunk SEO tanácsadást.
8. Kézzel készített termékek értékesítése
Milyen vállalkozást érdemes indítani egy friss kismamának vagy nyugdíjasnak, aki szeret kreatívkodni?
Érdemes pénzzé tenni ezt a hobbit!
A magyar piacon talán a Meska a legjobb piactér erre a célra, de ha tudsz angolul, érdemes megpróbálni a nemzetközileg legismertebbet, az Etsy-t is.
Nem ritka, hogy valaki felrak egy nagyon jól sikerült terméket, és emiatt beesik hozzá egy rakás egyedi megrendelés.
A vásárlók pedig mivel tudják, hogy egyedi termékről van szó, ezért sokkal inkább hajlandóak drágább árat is megfizetni, mint a tömeggyártott termékeknél.
A kézzel készített termékek értékesítése éppen ezért az egyik legjobb vállalkozás Magyarországon azoknak, akik elég kreatívak és ezt szeretik is kiélni.
9. Affiliate marketing
Bár az egyik legkényelmesebb és kimondottan sikeres vállalkozási ötlet, Magyarországon nem igazán terjedt el.
Éppen ezért szerintem hatalmas lehetőség van benne.
Az affiliate marketing a forgalomterelés és a konverzió kölcsönhatásából jön létre.
Maga az affiliate rendszer a következőképpen működik: a weboldaladon ajánlasz egy terméket, és ha az olvasó az általad ajánlott terméket megveszi, akkor kapsz egy bizonyos százalékot az eladás összegéből. Itt az affiliate commission (jutalék) százaléka jellemzően 10-25% között mozog, de vannak persze ettől eltérő jutalékok is.
Egy ilyen típusú üzlet beindításához tökéletes lehet egy termékeket véleményező oldal. Például, ha valaki rákeres arra, hogy “XYZ 7.4 telefon vélemények” akkor nagy esély van arra, hogy már nagyon közel jár a vásárláshoz. Ekkor egy jól megírt, hasznos információkkal szolgáló cikk segíthet a döntésben a vásárlónak.
10. Online étkezési tanácsadó
Bár a 7-es pontban már említettem az online tanácsadást és konzultációt, mint tuti vállalkozás ötleteket – érdemes kiemelni az étkezési tanácsadó szegmenst.
Egyre nagyobb hangsúlyt kap az egészség az emberek életében, az egészséget pedig leginkább az étkezéssel szokás társítani.
A táplálkozás iparág még felkapottabb jelenleg, ennek pedig nem más az oka, mint a rengeteg ételallergiás ember.
Ezt jól szemléltetik a keresési adatok a “laktózmentes”-re:
Rengeteg információ érhető el az egészségről a különböző blogokon, de minden oldal mást és mást ajánl. Nehéz kiigazodni a hatalmas információ-cunamiban.
Éppen ezért nagy szükség van szakemberekre, akik személyreszabottan tudnak megoldásokat ajánlani az egyes étkezési problémákra.
Ezt az online vállalkozási ötletet is lehet otthon végezni, nem szükséges hozzá semmi más, mint a laptopod, internetkapcsolat – és a szaktudásod.
11. Webáruház karbantartás
A listán még egy webáruházzal kapcsolatos ötlet van, és ez pedig a karbantartás.
Sok kereskedő van, aki nem ért az online platformokhoz, de ért a kereskedelemhez.
Ők általában fizetnek egy fejlesztőcégnek, aki lefejleszt nekik egy profin működő webshopot.
Ez eddig szép és jó, de amikor azt a webáruházat szerkeszteni, módosítani vagy updatelni kellene, az online világhoz nem értő kereskedő meg van lőve.
Ekkor léphetsz be a képbe Te, aki webáruházak karbantartására szakosodott, és pontosan tudja, hogyan kell frissíteni, termékeket feltölteni, vagy éppen hibákat javítani.
Pár ezer, esetleg 10-20 ezer forintot bármelyik webshop tulajdonosa hajlandó lesz neked fizetni ezért, hiszen egy Black Friday-kor lehaló oldal sokkal nagyobb károkat tud okozni, mint ez az olcsó havidíj. Te pedig könnyen kiszámolhatod, hány webáruház ügyfélre van szükséged ahhoz, hogy egy jól jövedelmező vállalkozást futtass.
12. Copywriting / szövegírás
Végül, de nem utolsósorban amibe érdemes belevágni, az a blogolás, és azon belül is a szövegírás.
A webshopok elterjedésével hatalmas lett az igény a termékleírásokra, a cikkek elterjedésével a szövegírókra, a blogok elterjedésével pedig a ghostwriterekre.
A ghostwriter azt jelenti, hogy szöveget írsz, de nem a saját neved alatt jelenik meg, hanem annak a nevén, aki megrendelte a szolgáltatásaidat. Tehát ha egy blog szeretne egy cikket, akkor felbérelhet téged, hogy megírd a cikket – de a cikk maga a blog nevével jelenik meg és a szerzőnél a blog szerzőjét tüntetik fel, nem téged.
Akár több tízezer forintot is el lehet kérni egy cikkért.
Azonban ha értesz a tartalmi SEO-hoz, akkor SEO szövegíróként akár 2-3-szor annyi bevételt tudsz termelni, mintha csak a copywritinghoz értenél. Érdemes tehát ezen a téren képezned magad, hiszen sokkal nagyobb hasznot tudsz hajtani az ügyfelednek (nem csak egyszer olvassák a szövegét, hanem a Google organikus kereséseknek hála folyamatosan), ezáltal több pénzt termelsz neki, ami miatt neki sokkal jobban megéri téged fizetnie = sokkal nagyobb összeget tudsz elkérni.
Ahhoz, hogy ezt elérd, talán a legjobb megoldást a Pitch online képzései nyújtják, de lehetőség van tantermi képzésen vagy meetupokon is részt venni.
Összegzés
Azt hiszem, ez a cikk megválaszolta azt a hipotetikus kérdést, hogy milyen vállalkozásba kezdj.
Az online vállalkozás ötletek között rengeteg olyan van ami egyszerre kényelmes, de mégis hatalmas potenciállal rendelkeznek. Ezáltalá sokkal több emberhez tudnak eljutni, mint egyes hagyományos offline vállalkozások.
A fent felsorolt 12 vállalkozás ötlet közül többről is jelent már meg részletes cikkünk, ezért ajánlom, hogy ha valamelyik megtetszett, akkor keresd meg a hozzá tartozó cikket
Tetszett a cikk? Szeretnél még több ilyet olvasni?
Akkor iratkozz fel és küldünk egy emailt, ha hasonló cikket írunk!
Hozzászólások
Moderáld magad – vagy mi fogunk. :)
Na jó, nem fogunk, szóval csak ésszel!